Street Art Magyarul

Felice Varini, a svájci festő művészete szó szerint szemkápráztató; Varini geometriai formákat fest, amelyek a tér egy bizonyos pontjából nézve egy elképzelt, nem létező síkon léteznek. Ebből a bizonyos pontból kilépve a fiktív sík megtörik, és feldarabolja tér. Ahogy Varini mondja, festészetének fontos momentuma a kép és a tér játéka, kapcsolata. Érdekes, hogy nem appropriation, ami csinál, nem kitulajdonítja a teret, hanem megsemmisíti: a térből fejlődik a mű, ahogy Varini mondja, de azzal az igénnyel, hogy pillanatokra ne vegyünk róla tudomást. Ezért, akár Liu Bolin akciói, amelyekről már korábban volt szó a blogban, Varini művészete is lírai művészet; olyat igyekszik pillanatokra létrehívni, aminek nincs elég realitása ahhoz, hogy versenyre kelljen a térrel – a következő pillanatban megszűnik. Ez a művészet nem csak egy illúzió, nem csak délibáb, hanem egy olyan álom, amelyről tudjuk, hogy nem valóságos. Fiziológiánk és az optikai csalódás révén persze önkéntelenül bedőlünk a látványnak, de ez mintha csak apropójául szolgálna a kiábrándulásnak, nem pedig végső célja a képeknek. Ez a kiábrándulás tehát nem érzéki csalódás, hanem olyan fordulat, amely előtt képesek voltunk azt hinni, hogy a világ mégis csak könnyű és komolytalan, nekünk pedig szárnyaink vannak.

A képekben persze egyfajta érzékenység van, hiszen a vonalaknak mintha valamilyen intelligenciát kölcsönzött volna az, hogy "érzik" a teret, és alkalmazkodnak a 3D-hez, hogy a két dimenzióban kirajzolódhassanak a formák. A helyszín és az építészeti tér tényleg nagyon hatásosan működik ilyen szempontból, és válik szerves részévé a képeknek.

Variniről csak egy best of street art képgyűjteményben találkoztam, máshol nem nagyon. Saját, francia nyelvű honlapján sok videó és kép található, illetve két angol nyelvű interjú a ’presse’ menüpontnál.

A továbbra kattintva még több kép.

forrás: http://www.varini.org/

András

Augusztus 14-én a Channel 4 olyan történetet dolgozott el dokumentumfilmjében, amely egyrészről egy szomorú esemény folytán újra aktualitását nyerte, másrészről a street art történelem egyik legnagyobb sztorija.  A Banksy – Robbo háború feldolgozása, ahogy én az eseményeket követtem az elmúlt időkben, megragadt az amatőr videó készítés és a megszállottak fotódokumentációinak szintjén. Ami nagyon jó. Különösen a Los-Angeles-i művész srác, Jacob Patterson többrészes videója. A Channel 4 viszont most olyan átfogó és alapos felidézését adta a csupán „graffiti war”-ként emlegetett történetnek, amiben minden apró részlet megvan, amely végre Robbo szemszögéből mutatja be a háborút, és amely, az élet szörnyű iróniájából adódóan, úgy tűnik, talán le is zárta azt. Lejjebb, akik nem akarják végignézni a filmet, röviden pár információ ezekről.

1. A film

Graffiti Wars. 48 min. Rendezte: Jane Preston  (update: a video jelenleg nem elérhető. megkérdeztem a feltöltőt, hogy copyright miatt-e vagy más miatt, és, hogy meg lesz-e javítva. A channel 4-on egyelőre szintén nem lehet lejátszani, de amint valahol újra lesz nézhető video, linkelem! (ha copyriight miatt nem nézhető a video, akkor az érdekes lenne a channel 4 részéről, akik elkísérik Robbo-t a börtönbüntetést érő éjszakai festésre, de ezt nem engedik - talán erre van az a szavunk, hogy "diszkrepancia") update2: a channel 4 értesített, hogy csak a UK-ben és Írországban nézhető a video, és nem tervezik ennek a bővítését. Reméljük, azért, sikerül találni valamilyen megoldást;)) update3: visszaírt a feltöltő, talán az alábbi link több ideig húzza:) update4: ezt is levették. update5: Íme egy YouTube-os link.

2. Casus belli és a háború

A Banksy – Robbo háború szinte már legenda; olyan eposz, amelyben underground félistenek próbálnak egymás felé kerekedni. A bomba pár évvel ezelőtt robbant, mikor Banksy a két évtizede többé-kevésbé jó és sértetlen állapotban lévő Robbo graffitit átfestette. Kettejük egymás iránt táplált ellenszenve persze jóval korábban kezdődött. Állítólag Robbo megütötte Banksy-t, aki később ezt cáfolta, és kijelentette: „Engem soha az életben nem ütött meg Robbo.  Talán egy másik fickó lehetett. Tiszta szívből remélem, hogy az illető megérdemelte.” A húszéves graffiti a londoni Camden-negyed Regent’s csatornájánál volt. Miután Banksy megszegte a writerek örök szabályát (hogy a másik művét nem szerkesztjük bele a sajátunkba), Robbo, bár elvileg visszavonult a graffititől; visszavágott, amire „Mr. B.” lépett, és így tovább. A képek alakulásának kronologikus áttekintéséhez kattints ide. A „háború” persze vonatkozik a street art–graffiti viszonyra, amelyet gyakorlatilag megtestesít a két figura. Ilyen szempontból érdekes Ben Eine és Blek le Rat alakja, akik megszólalnak a filmben, és sok mindent elmondanak (aminek egy részét persze eddig is tudtuk). Érdekes kérdés az is, hogy Robbo kiállítása mennyire mond ellent a graffiti-ethosznak, és mennyire vált pont olyanná, amilyenné éppen, hogy soha nem szeretett volna.

3. A szomorú aktualitás – Robbo kómában

2011. április 2-án Robbo súlyos fejsérülést szenvedett, amely miatt azóta is kómában fekszik. A 2010 októberi kiállítása után áprilisban nyitották meg második showját. Sajnos Robbo pár nappal a megnyitó előtt kórházba került.  A kiállításra emlékszem, de a kómáról lemaradtam; a film előtt nem sokkal olvastam egy aukcióról szeptember 4-én, amely a kómában fekvő Robbo-t támogatná; kicsit megrázott a hír. Októberben Londonban voltam, és ellátogattam a Regent’s Canal környékére, ahol láttam az épp aktuális állását a graffiti wars-nak, így talán még közelibb volt a dolog. Pár saját képpel búcsúznék. András

Steve Lazarides a street art egyik mogulja; Banksy egykori szóvivője, támogatója, menedzsere, 3 galéria tulajdonosa, olyan művészek felkarolója, mint Vhils, Conor Harrinigton, Antony Miscallef, JR, vagy Jonathan Yeo. Lazarides 2006-ban a Greek Street-en megnyitotta londoni galériáját,, amelyet a Beverly Hills-i helyiség követett. Street art témájú kiállításaival a mozgalom egyik legkomolyabb propagálója, és Banksy is sokat köszönhet neki, például a 2006-os Barely Legal című kiállításának megszervezését. Kettejük kapcsolata fiatalkorukban alakult barátsággá (mindketten bristoliak), és a művész karrierjéről egyszerűen nem tudunk Lazarides nélkül beszélni. Az „art dealer”, azaz a művészettel kereskedő és a művészetet eladó Lazarides, és maga az jelenség, hogy mint személy, milyen mértékben határozza meg a művészet (itt, street art) alakulását, nem nagyon kap figyelmet itthon, még akkor sem, ha Lazarides a street art Clement Greenberg-je – kis túlzással. A wikipedián nem találunk szócikket róla, persze a kiállítások alkalmából a különböző orgánumok megszólaltatják, például 2009-ben a The Times. Ezekből az interjúkból és riportokból olvashattok pár részletet – magyarul.

 - Arra  gyanakszom, hogy az outsider-művészet mainstreamesedése nem befolyásol téged.

Valamilyen szinten együtt kell fejlődni azzal, amivel foglalkozol. Nem maradhatsz örökre fiatal, dühödt élharcos, ha egyszer már Beverly Hills-ben dolgozol. Az hülyén veszi ki magát. Ennek van egy folyamata számomra és a művészek számára is. 40 éves vagyok, talán a rangidős ebben az egész körben. Azt hiszem megértőnek kell lenni. Olyat csináltunk, amire rákaptak. Népszerű lett, és mi meg tudunk élni abból, hogy eladjuk a műveket, és tudunk újabb kiállításokat is rendezni. Ez nem jelenti azt, hogy mindez üzleti kérdéssé válik, és nem is gátol meg abban, hogy őrült dolgokat csináljunk, de még a műveket sem igazán befolyásolja. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek nem jártak együtt valamennyire a mainstreamesedéssel.

- Mi az outsider-művészet lényege, és számodra miért fontos?

Azok, akikkel dolgozom, a művészvilág egyfajta kóborlói. Ott van például a taxidermista Polly Morgan. Vagy Mark Jenkins szobrász, és az utcán alkot. Ott van JR, többméteres óriásfotókat ragaszt fel a falakra. Ott van Vhils, aki a vakolatot szedi és, és úgy alkot. Stílusban ugyan különböznek, de ugyanolyan keményen dolgoznak, és ugyanúgy feszegetik a határokat. Egyben érdekes emberek, és nagyon kellemessé teszik az életemet.

- Mi a válaszod azoknak a kritikusoknak, akik az outsider-művészet legitimitását kérdőjelezik meg?

Az érveik meggyőzőek lehetnek, de az emberek megvásárolják ezeket a műveket, és elmennek értük a múzeumba. Úgyhogy úgy kritizálják, ahogy szeretnék.

- Látnoknak tartod magad?

Nem különösebben. Csupán szerencsésnek.

- A Greek Street-i galéria egy kicsit alternatívabb hely, tökéletes terep az utcai művészek számára. Hogy vennék ki magukat ezek a művészek és műveik  egy tradicionális galériában?

Sok időt töltöttünk azzal, hogy megszabaduljunk attól a bélyegtől, hogy mi egy graffiti-galéria vagyunk – nem az vagyunk. Nagyon sok művészre hatott a graffiti, de ez generációs ügy. Minden generációra hatnak egyes dolgok. Erre a mostani generációra ugyanúgy hat a fogyasztói társadalom, a graffiti, mint sok más egyéb dolog. Mindannyian felnőttek vagyunk. A művészek öregszenek, ahogy én is. Ott voltunk a raktárházakban, az alternatív helyiségekben; de nem lehet örökké a föld alatt mozgolódni. Ez ugyanúgy igaz a zenére, a művészetre, a divatra, bármire. Az ember öregszik, és része lesz a mainstreamnek. Ez ellen nem lehet tenni.

- Gondolod, hogy sikerül a hagyományos művészvilágból több embert ide csábítani?

Nem vennék rá mérget, hogy sikerülne. Mi várjuk őket. Noha nem miattuk csináltuk. A művészet mindenkié, és senkinek sem szabad előítéletesnek lenni; mindegy, hogy  a régi, hagyományos művészettel, vagy a tejfölös szájú tinédzser kultúrával szemben.

- Szerinted Banksynek a Tate-ben a helye?

Banksynek és másnak is: Faile-nek, JR-nak – mint csoportnak, óriási a befolyásuk szerte a világon. BLU  graffitis animációját majdnem 5 millióan látták már a youtubeon (mára már a 10 millióhoz közelítünk – András).

- De a Tate-nek hosszútávon kell gondolkoznia. Nincs is elég pénzük, hogy vásároljanak, és az a művész, akit ma sztárolnak, lehet hogy tíz év múlva már nem lesz mérvadó.

Nehéz megmondani, kik formálják az ízlést. Három ember, akik leülnek egy szobába ezt kitalálni, vagy 5 millió ember, akik megnéznek egy videót az interneten?  Az első eset egy elitista módszer arra, hogy mi kerül a múzeumba: ha az a három ember valamiről úgy véli, hogy időtálló, akkor az lehet, hogy pont azért bizonyul annak, mert más művet pedig nem próbálnak ki. Ez az értékítélet már nem is igazi jóslat.

források:http://www.planet-mag.com/2010/art/jennifer-pappas/steve-lazarides-interview/, http://www.theartnewspaper.com/articles/%E2%80%9CWe-ve-done-the-gritty-urban-space-you-can-t-stay-underground-forever%E2%80%9D/17208

András

Steve Lazarides a street art egyik mogulja; Banksy egykori szóvivője, támogatója, menedzsere, 3 galéria tulajdonosa, olyan művészek felkarolója, mint Vhils, Conor Harrinigton, Antony Miscallef, JR, vagy Jonathan Yeo. Lazarides 2006-ban a Greek Street-en megnyitotta londoni galériáját, amelyet a Beverly Hills-i helyiség követett. Street art témájú kiállításaival a mozgalom egyik legkomolyabb propagálója, és Banksy is sokat köszönhet neki, például a 2006-os Barely Legal című kiállításának megszervezését. Kettejük kapcsolata fiatalkorukban alakult barátsággá (mindketten bristoliak), és a művész karrierjéről egyszerűen nem tudunk Lazarides nélkül beszélni. Az „art dealer”, azaz a művészettel kereskedő és a művészetet eladó Lazarides, és maga az jelenség, hogy mint személy, milyen mértékben határozza meg a művészet (itt, street art) alakulását, nem nagyon kap figyelmet itthon, még akkor sem, ha Lazarides a street art Clement Greenberg-je – kis túlzással. A wikipedián nem találunk szócikket róla, persze a kiállítások alkalmából a különböző orgánumok megszólaltatják, például 2009-ben a The Times. Ezekből az interjúkból és riportokból olvashattok pár részletet – magyarul. 

- Annak, amit csinálsz, mekkora része művészet, és mekkora része üzlet?

Nem feltétlenül azért foglalkozom művészettel, hogy pénzt csináljak belőle, viszont miután művészettel foglalkozom, pénzt is csinálok belőle. Nincsenek gazdag támogatóim, nem támogat a kormány sem, ezért magunk felelünk a bevételért, hogy tovább működhessen a galéria. Az egyik dolog feltételezi a másikat. Én teljesen alulról építkezem. Sohasem dolgoztam ki olyan üzleti tervet, amivel odamentem volna a bankhoz, hogy :”Szeretnék 200 000 fontot a kezdéshez.” Amit kerestünk, azt visszaforgattam az üzletbe. Manapság nehezebb az értékesítés, de a piac nem állt le. Még mindig van kereslet a művészetre. Vannak művészek, akik a trend ellen mennek. JR egyik munkáját 2008 szeptemberében 8000 fonttért adtuk el. 2009 elején a Sotheby-n 26 000 fonttért kelt el. Nyílván az utóbbi évek őrülte lecsengett. Talán a mostani a normális állapot, és ami eddig volt, az volt rendellenes.

- „Túl a konvención” – ez az egyik kifejezésed a sajtóban arra, amit csinálsz. Miért van szükség ezt annyira hangsúlyozni?

Úgy gondolom, hogy mi outsiderek vagyunk. Máshogy csináljuk a dolgokat, nem az általánosan bevett művészeti gyakorlatok alapján. Pop-up show-kat, off-site-okat csinálunk, printekt állítunk ki olyan módon, ami már nem hasonlít a hagyományos, elfogadott, blue-chip galériák. Úgy dolgozunk, hogy az egyben szórakozás is legyen; a kiállításoknak esemény-jelleget kölcsönzünk. Nem hinném, hogy mások is így csinálnák.

- Graffiti, street art, urban art – mindez nem új keletű. Mégis a mozgalom egyre inkább mainstreammé válik. Miért most történik ez, miért nem harminc évvel ezelőtt?

Szerintem harminc évvel ezelőtt is nagy volt a felhajtás, csak nagyon-nagyon rövid ideig tartott; fellobbant és nagy lánggal égett. Ha a ’80-as évek New York-i mozgalmát vesszük, ott van Basqut és Haring, a kortárs művészek két legnagyobbika; ők is innen nőttek ki. Viszont akkora csinnadratta volt a mozgalom körül, hogy az hamar el is égett. Az utóbbi években aztán újra el kezdett feléledni, aminek én is a részese vagyok. Tíz éve vagyok benne, és eddig egyre csak jobb lett. Úgy tűnik, lassan és természetes módon újra visszaállt a sikere.

- Hogyan választod meg a művészeket, akiket kiállítasz?

Ez egy nagyon lassú, és kiérlelt folyamat. Nem célom, hogy 50 különböző művészt mutassak be. Inkább úgy tizenöttel igyekszem jóban lenni. Talán egyszer egy évben van olyan új művész, aki megfogja a fantáziámat, és akit ki szeretnék állítani.

 -A „Eurotrash” kiállítása után, kinek a munkáit véled a legizgalmasabbnak?

Ha ezt nézzük, akkor JR és Vhils a két kedvencem. Fiatalok, innovatívak, a határokat feszegetik, a világ minden pontján alkottak, rendkívül kitartóak, és már sikerült elérniük, hogy a gyűjtők számítanak a művészetükre. Mindketten hosszú karrier előtt állnak.

- Állítólag nincs hiány nagy tervekből, amiket szőni szoktál. Ez így igaz?

Igen. (Nevet) Pár héttel ezelőtt beszéltem az egyik barátommal, aki azt mondta: „Te biztos azt szoktad csinálni, hogy miután felkelsz, leülsz, és el kezdesz gondolkodni, hogy mi lehet a leglehetetlenebb dolog, amit aznap tenni lehet, majd nekiállsz megvalósítani.”  Ez tényleg így van. Szeretem a határokat feszegetni, és izgalmasabb projekteket csinálni. Egy kis londoni galéria voltunk, és most már Beverly Hills kellős közepén is ott vagyunk.

(folytatása következik)

sziasztok!

András

forrás: http://www.planet-mag.com/2010/art/jennifer-pappas/steve-lazarides-interview/, http://www.theartnewspaper.com/articles/%E2%80%9CWe-ve-done-the-gritty-urban-space-you-can-t-stay-underground-forever%E2%80%9D/17208

A streetartmagyarul blog 2011. május 10-én indult a streetartmagyarul.tumblr.com címen. A blog a tavaszi gigantikus, Los Angeles-i Art in the Streets kiállításról íródott Los Angeles Times-beli kritikának a magyar fordításával indult, amely gyakorlatilag a blog ars poeticája, amennyiben az a külföldi street art eseményeket igyekszik értően és alapos körültekintéssel követni és feltárni.

A streetartmagyarul cím így kétértelmű. Először is jelöli azt, hogy a világ street art eseményei magyarul olvashatók, ugyanakkor azt is, hogy olyan tolmácsolásban, amely tisztán, érthetően, világosan; magyarul próbálja közvetíteni ezeket az eseményeket.

Az alábbi posztokat a tumblr-ös címről másoltam át, így az akkor aktuális bejegyzések (Sotheby élő közvetítés, 45.R.P.M facebook-os festése stb.) nem erre a napra (2011. augusztus 9.) érvényesek.

Remélem a blog kielégíti azoknak az igényeit, akik hasonló érdeklődéssel fordulnak a kortárs művészet e sokrétű, és számomra rendkívül izgalmas és mély formájához

Heszky András

45.R.P.M élőben fest a Facebookon. A művészről volt már szó a blogban, Malarky és a többiek kapcsán. Most a Ballantines támogatásával first person mode figyelhetjük a nézők interakciója által kísért festést. LINK: http://www.facebook.com/ballantines András

A Sotheby aukciós kortárs művészeti árverése zajlott ma és tegnap Londonban.

A tegnap kezdődő aukció második napjának délutáni sessionjébe kapcsolódtam bele, a 225-ös számú műnél. Banksy képei a 316, 317, 318, 319-es számúak voltak.

A streetartmagyarul délután háromtól negyed hatig követte az aukciót, aminek a tudosítását Banksy-ig lejjebb olvashatjátok. Az aukció közvetítése nehéz, mert pörgős, de megpróbáltam visszaadni az érdekességét, és a fontosabb képek eladási körülményeit. Sajnos csak BANKSY-ig volt kapacitásom tudosítani. A Sotheby honlapján minden bizonnyal már ma, de legkésőbb holnap megtekinthetők ez eladási árak.

A tudosítás tehát a 225-ös számú műtől a 319-es Banksy műig tartott. Az aukción további 44 kortárs művészeti alkotást került kalapács alá - ezek megtekinthetők a Sotheby honlapján.

GMT+1 17:16 A NEGYEDIK BANKSY: ROHAMRENDŐR. 30 ezerről indulunk, és 48 000 GBP-ig érünk el. (14,5 millió forint)

GMT+1 17:14 A HARMADIK BANKSY: PARANOID PICTURES. 2002. Többen is licitálnak, telefonon, a teremben, épül a licit, nem akar abbamaradni, bár nem gyors. Új licitálók lépnek be 42 ezernél. 45 000 GBP-ért kel el (13,5 millió forint).  A 1534-es licitáló vitte el a becsült ár kétszereséért.

GMT+1 17:12 A MÁSODIK BANKSY: GÁZMASZKOS FIÚ. 2010. 30 ezerről indul. Kettőt pislogok és 80 000 GBP. Branczik figyelmeztet, hogy eladja 80 ezerért, de újraindul a licit, aztán megáll 90 000 fontért (27 millió forint). Ennyiért kel el.

GMT+1 17:10  AZ ELSŐ BANKSY: KEEP IT REAL című. 2002-es, szinte már történelem. 10 000 fontról indul. Branczik rosszul ejti Banksy nevét. Bansky. Csordogál a licit. 11-12 ezer, aztán 16-17-18-19-20 ezer font. Hirtelen 24 ezer. 26 ezer a teremben. 28 ezer a telefonon. 30 ezer hátul a teremben. 32 Olivier kolléga telefonos licitálója. Lassan két perce licitálnak. Hirtelen 38 ezer font (11,5 millió forint), pedig a becsült ár a katalógusban 10-15 000 GBP volt. El is kelt.

Kattints a Read more-ra, hogy az aukció délutáni session-jének Banksy-t megelőző részéről is megtudd, hogyan zajlott!