A street art egyik érdekessége a „project-jelenség”. Projektről hallunk Space Invader invaderei, JR fényképei, Shepard Fairey OBEY-je, Slinkachu kis emberkéi, Stik pálcikafigurái és még sok mindenki különféle művészete kapcsán. Szerintem ez a különös tény már önmagában figyelemreméltó, hiszen bravúros manőver a teljes egyediség és az utcaművészet általános jegyei közt egyensúlyozni, ahol a két pólus csak erősíti egymást, és egymásra licitál. Space Invader projektje befolyásolja, mi a street art, és a street art alá sorolható az invader projekt. Ez az egymásra mutogatás (Lukács György filozófus esztétikájában talán ez az inherencia) mindig örömteli, amikor valamilyen új ötlettel találkozom – felüdülésként hat az újdonság; mintha történelmi pillanat, vagy valamilyen felfedezés szemtanúja lennék; a „Nem is gondoltam, hogy ezt is lehet” érzése ez.
Garrett Miller projektje, a Windoodles (Ablakfirkák) ilyesmit váltott ki belőlem legutóbb. Miller filccel rajzol ablaküvegre, úgy, hogy a kép illeszkedik a háttérbe, és létrejön egy szituáció. Számomra az az érdekes, hogy egy alapvetően egyedi, bővíthető és rugalmas (azaz nem merül ki egy képben a dolog „poénja”) ötletről van szó, amelyben rengeteg street art jellegzetesség pulzál. Tehát jó projekt, de ezen felül kialakít valamilyen sajátos logikát, ahogy például Slinkachu emberkéi, a saját paramétereikkel, szabályaikkal, életükkel. Szeretem, mikor alkalmazkodnunk kell ehhez a logikához, hogy felvehessük a fonalat, pl. itt, a windoodles esetében.
Garret Miller tumblr oldalán a legkorábbi windoodle is augusztusi, úgyhogy, ha csak korábban nem kerülte el a figyelmemet, egy elég friss dologról van szó. Képek lent, és a tovább-ra kattintva még több.
linkek: a művész honlapja: http://heyitsgarrett.com/ a projekt frissülő honlapja: http://windoodles.tumblr.com/
Sziasztok. András
