Street Art Magyarul

A Wynwood Művészeti Kerület Miami művészeti központja, ahol 70 galéria működik, és itt kerül megrendezésre évente (idén egy hónap múlva) a svájci kortárs művészeti esemény testvér-kiállítása, az Art Basel Miami Beach, amely nem csupán Miami, de az egész Egyesült Államok legnagyobb kulturális eseményei közé tartozik. Az Art Baselt mellesleg a művészeti világ Olimpiájaként emlegetik. A Wynwood kerületben a Wynwood Walls a legjobb graffitisek és street art-osok terepének számít. Az Art Basel közeledtével egyre többen látogatnak ide híres európai street art-osok is, hogy megtiszteljék művészetükkel Miami South Beach falait.

(felül: The Date Farmers. Alul: mural a Google Earth street view-ból, és a helyszínről)

Ezért megkértem a születésnapját tegnap ünneplő nővéremet, aki Miamiban él, hogy készítsen pár fotót a mostani állapotokról. Szegény először eltévedt és az utcán gengelő, harisnyát a fejükön viselő afro-amerikaiak vidékére tévedt. Végül sikerült rátalálni a falakra, és kétszer is ellátogatott a kedvemért, hogy fotózzon Shepard ’OBEY’ Fairey-t, Vhilst, Kenny Scharfot, RETNA-t, Os Gemeost, Liquent, ahogy épp dolgozik, The Date  Farmerst, How&Nosm-t. Nagyon hálás vagyok neki, és innen is boldog szülinapot! East Side :)

Liquen dolgozik

Shepard 'OBEY' Fairey műve

 Nem véletlenül terelődik a reklámokra a street art figyelme. Ron Englishnél, ZEVS-nál láthattunk reklám hekkelést, és Shepard Fairey is sokszor beszélt már a reklám és a street art kapcsolatáról. Ez nyílván valóban nem véletlen, hiszen mindkettő a köztereket használja. Gyakran hangoztatott érv az utcaművészet oldaláról, hogy a reklámozók pénzért vették meg a felületeket, amely ugyanúgy használja a várost, mint a street art, ugyanakkor senki nem kérdezte meg erről az embereket – ezzel szemben a street art és a graffitti esetében rögtön ezt a mozzanatot kifogásolják, hogy tudniillik hogyan is merészeli valaki, hogy saját képére formálja a környezetét. Természetesen az egész bonyolultabb ennél, de a kérdés természetesen adott. A blogon három részben mutatok be olyan művészeket, akik nem csupán kikezdik és provokálják a reklámokat és a reklámozást művészetükkel, de ehhez ugyanazt az eszközt használják módszerül: a buszmegállók hirdetőit.

DC Gecko, azaz Docteur Gecko különlegessége, hogy azok az átalakítások, amelyeket a plakátokon végez, csak éjszaka láthatók, mikor a reklámok ki vannak világítva. Napközben érintetlennek látszanak. DC Gecko grafitizéssel kezdte munkásságát Dél-Franciaországban, de a szigorú törvények miatt más önkifejezési formák után nézett – természetesen továbbra is a városi környezet „feldolgozásával”, megmaradva a street art keretein belül. Először védjegyéből, a gekkóból készített szobrokat és installációkat, de ez a projekt nem tartott sokáig, miután sok gekkót összetörtek, vagy elloptak.

Egy nap, az egyetemre menet a buszon feltűntek neki a buszmegállóknál elhelyezett reklámok. Először kicserélte őket a sajátjára (ld. Eyesaw és a MaSAT) , de megfigyelése szerint ezek csak 2-3 napot éltek meg, míg a JC Decaux –akinek a tulajdonában voltak a hirdetőfelületek – le nem cserélte őket . Egy kísérleti fázist követően DC Geckonak sikerült megtalálnia a technikát, amelynek hála a reklámokon végzett módosításokra csak éjszaka derül fény. Így akár több hétig is kint lehettek a meghekkelt plakátok. A projekt elején először még egy gekkót rajzolt a plakátokra, később átalakult a koncepció.

"Nem tudom, hogy van-e hatása az emberekre. Azt remélem, hogy észreveszik, mi zajlik a világban, hogy a reklámok eltorzítják a várost, hogy az egész mögött hazugság van, stb. Ezen próbálok dolgozni. De lehet, ez vágyálom." - mondja DC Gecko.

Nem véletlenül terelődik a reklámokra a street art figyelme. Ron Englishnél, ZEVS-nál láthattunk reklám hekkelést, és Shepard Fairey is sokszor beszélt már a reklám és a street art kapcsolatáról. Ez nyílván valóan nem véletlen, hiszen mindkettő a köztereket használja. Gyakran hangoztatott érv az utcaművészet oldaláról, hogy a reklámozók pénzért vették meg a felületeket, amely ugyanúgy használja a várost, mint a street art, ugyanakkor senki nem kérdezte meg erről az embereket – ezzel szemben a street art és a graffitti esetében rögtön ezt a mozzanatot kifogásolják, hogy tudniillik hogyan is merészeli valaki, hogy saját képére formálja a környezetét. Természetesen az egész bonyolultabb ennél, de a kérdés természetesen adott. A blogon három részben mutatok be olyan művészeket, akik nem csupán kikezdik és provokálják a reklámokat és a reklámozást művészetükkel, de ehhez ugyanazt az eszközt használják módszerül: a buszmegállók hirdetőit.

A Madrid Street Advertising Takeover hitvallásában Eyesaw-hoz hasonlóan elég rossz véleményt fogalmaz meg az utcai reklámoknak az egyénre és a közösségre gyakorolt hatásáról. A MaSAT egy átgondolt és hosszabb távra tervezett projekt, a polgári engedetlenség egy formája, amelynek keretében a szervezők fel akarják izzítani a vitát a közös térről alkotott fogalmunk tekintetében, és provokálni szeretnék a reklámozást. Miközben tudjuk, hogy a reklámok gyakorlatilag nem érdeklődésünk tárgyai, a másokkal megosztott terek felhasználásának módjaival is kísérletezni kell – sugallja a MaSAT projekt. A madridi mozgalom célja, hogy az egész világon hasonló kezdeményezések szülessenek, vagy hogy egy kis támogatással, maguk megszervezhessék ezt más országokban (honlapjukon lehet adományozni).

A MaSAT 106 művészt kért meg, hogy tervezzen meg szövegekből-betűkből egyszerű, minimalista feliratokat, amelyek a buszmegállók reklámjai helyére kerültek. 2011 április végén tehát 106 plakátot cseréltek ki – művészek, szociológusok, tanárok, ügyvédek, bloggerek és más személyek szövegeit rakták ki. A névsorban olyan nevekre akadunk, mint Ludo, Swoon, Ron English, vagy a Wooster Collective vezetői – Marc és Sarah Schiller. A szövegeket email-en keresztül küldtél el a vállalkozó szelleműek. A szövegek bármilyen nyelven lehettek, de nem tartalmazhatták a készítők nevét vagy logóját. A szervezők ezután megcsinálták a plakátokat, majd négyes csoportokban (négy kulcsuk volt a reklámtartókhoz) elindultak a városba – három installáló ember és egy fotós. Az akció egy óráig tartott.

Reméljük, hallunk még róluk.

Nem véletlenül terelődik a reklámokra a street art figyelme. Ron Englishnél, ZEVS-nál láthattunk reklám hekkelést, és Shepard Fairey is sokszor beszélt már a reklám és a street art kapcsolatáról. Ez nyílván valóan nem véletlen, hiszen mindkettő a köztereket használja. Gyakran hangoztatott érv az utcaművészet oldaláról, hogy a reklámozók pénzért vették meg a felületeket, amely ugyanúgy használja a várost, mint a street art, ugyanakkor senki nem kérdezte meg erről az embereket – ezzel szemben a street art és a graffitti esetében rögtön ezt a mozzanatot kifogásolják, hogy tudniillik hogyan is merészeli valaki, hogy saját képére formálja a környezetét. Természetesen az egész bonyolultabb ennél, de a kérdés adott. A blogon három részben mutatok be olyan művészeket, akik nem csupán kikezdik és provokálják a reklámokat és a reklámozást művészetükkel, de ehhez ugyanazt az eszközt használják módszerül: a buszmegállók hírdetőit.

Az első művész Eyesaw, akinek az intervenciói a legjobbak közé sorolhatók az egész street art-ot tekintve is. Tényleg hihetetlenül szellemes és okos, ahogy átalakítja a reklámokat; régen láttam ilyen jó appropriációt/intervenciót.

 Eyesaw így ír a projektjéről: „A reklám mindenhol felüti a fejét, és nincs előle menekvés. Propagandájának harci gépei téged szeretnének bevenni, a pénzeddel együtt. Reklámok vannak az utcán, a TV-ben, a magazinokban, az interneten. A francba már, még egy nyugodt csésze teát sem tudsz meginni anélkül, hogy csöngene a telefon és rád akarnának tukmálni valami szemetet. Azt hinnéd, hogy immunis vagy erre, és nem befolyásol semmi, de a folyamatos bombázás a tudatalattidba hatol. A reklámok és a média a világról és a fogyasztókról egy eltorzult képet fest. A reklámok mindenre hatással vannak körülöttünk, és alakítják azt a világot, amelyben élünk, és ahogyan magunkra és a világra tekintünk. A reklámok kapzsivá, iriggyé, szexistává és alkoholistává képesek tenni, rontják az önbecsülésedet, és elidegenítenek attól, amid már van, és azt fogod kívánni, amit nem engedhetsz meg magadnak.”

„Arra törekszem, hogy a nézők kérdéseket fogalmazzanak meg a körülöttük lévő világgal és az ebben elfoglalt helyükkel kapcsolatban. Mivel munkáimat tipikus reklámfelületeken készítem el, a gyalogosok azt hiszik, hogy a művem egy reklám, ami próbálná eladni az újabb moslékot. De a műveim nem beszélnek arról, hogy mégis mi az áru, így a nézőben nyomban kérdések fogalmazódnak meg, és válaszokat próbál ezekre adni. Elégedettséggel tölt el, ha tudom, hogy miután eltávolítottam egy vacak reklámot és kicseréltem valami másra, egy arra járót sikerült ráébreszteni a társadalom visszásságaira.”

A dél olasz Grottaglie nevű kisvárosban évente megrendezett Fame Festival zavarbaejtő módon az egyik legfontosabb street art eseménnyé kezd válni. Egy Angelo Milano nevezetű olasz fazon, egy nyomda stúdió vezetője alapította 2008-ban a fesztivált. Először a stúdiójába próbált minél több művészt meghívni, hogy printeket készítsenek ott, aztán rájött, hogy ideje lenne a várossal is kezdeni valamit. Grottaglie a kerámiaművészetéről híres; a kerámia termeléssel a város egy komplett szegmense foglalkozik, és boltok, műhelyek árulkodnak a belvárosban erről a tradícióról. A várostól tehát nem áll távol a művészet, a FAME fesztivál azonban különös színt varázsolt a helyiek, s nem kevésbé a street art életébe.

A fesztivál lényege, hogy Angelo Milano meghív street art művészeket, és ők kipingálják a várost, részt vesznek workshopokban a helyi művészekkel, valamint eltöltenek pár napot a városban. A hangsúly természetesen a muralokon, a falfestéseken van és az installációkon, amelyek Grottaglie különböző részein készülnek, s amelyeket a városba (harmincezer lakosról van szó) látogatók egy térkép segítségével kereshetnek fel. Mikor a Juxtapoz magazin a helyszínen járt, meglepődve tapasztalták idén, hogy rengeteg a street art iránt érdeklődő turista. Angelo Milano egy korábbi interjújában a helyiekről azt nyilatkozta, hogy megszokták és meg is szerették a fesztivált.

JR óriásfotója a kerámia-negyedben

A négy év alatt korunk utcaművészetének legkiválóbb alkotói fordultak meg a Fame Fesztiválon: JR, BLU, Vhils, Swoon, Mark Jenkins, hogy tényleg csak a legnagyobbakat említsem. A fesztivált Angelo és a stúdió szponzorálja csak; az egész romantikájához olyan részletek tartoznak például, hogy Angelo anyukája süt sütit a művészeknek, és apukája hozza el őket a reptérről. Fogalmam sincs milyen eszközökkel sikerül évről évre ilyen színvonalas line-t összehozni, de azt gyanítom, hogy a művészeknek is egyfelől érdekes hely lehet Grottaglie, másfelől kihívás is egy ilyen helyen alkotni valamit.

Slinkachu installációja Grottaglie belvárosában

Idén szeptember 24-én volt az esemény megnyitója, de már júniusban voltak festések, installálások. Mindezeket a famefestival.it angolnyelvű oldalon meg lehet nézni, ahol sokkal több a kép, és alkotók szerint vannak csoportosítva a képek és videók, csak görgetni kell. Az egész honlap olyan, mint a fesztivál; semmi reklám, semmi csinnadratta - nem az a harsányság, amivel gyakran találkozni. Furcsa lehet ilyen kisebb léptékű helyen találkozni az alkotásokkal, sajátos varázsa lehet az egésznek. Reméljük meg is marad...

A portugál Vhils egyik sajátos módszerrel készült képe

Sean Martindale minden idők valószínűleg egyik legjobb, legkreatívabb, legelgondolkodtatóbb street artjával állt elő, mikor a FREE-t megalkotta 2009-ben, a torontoi Grange Parkban. A művész 24 óráig dolgozott az installáción, éjféltől éjfélig, miközben banánnal, gyümölcsitalokkal és konzerv-kajákkal tartotta magában a lelket.

Martindale több mint hat kilométer hosszú (!) nylon madzagot használt fel az installációhoz, hogy kerítéstől kerítésig érő, 13 méter hosszan kifeszítsen ilyen „húrókat”. Újabb elképesztő szám: összesen 231 ponton rögzítette ezeket a madzagokat, és így jött létre a FREE.

Martindale-t, elmondása szerint, a város alig használt, vagy teljesen használatlan terepei érdeklik, és ezek a zárt, falakkal vagy drótkerítésekkel elkerített börtönszerű helyek, a város üresjáratai indítják be a fantáziáját; a szabadság fogalma ezekre gyakran felbukkanó helyekre is vonatkozhat. Ugyanakkor ott van a fonalak szövevénye, a totál áthatolhatatlan sűrű hálózat; olyan rendszer, olyan világ, ami kívülről a szabadság ígéretével csábít, vagy a szabadságot mutatja kifelé, de belül kaotikus, rendezetlen, bezáró labirintus. Pár kép lejjebb, a művészről és pár gerilla akciójáról a seanmartindale.com oldalon derül pár infó.

A spanyol street art művész, Escif, mondhatjuk, munkásságának talán legsűrűbb időszakán van túl. Az utóbbi hetekben festett muralokat a Bergeni Gazdasági Iskola falára (erről volt szó a blogban is), aztán Norvégiából az olasz Fame Festival-ra utazott, ahol Grottaglie városában pingált kicsit, ezt követően a híres norvég street art fesztiválra (Nuart Festival) repült vissza, Stavanger városába. A sorozat legutóbbi állomása a Le 4eme Mur fesztivál Niort-ban. A fesztivál hívószava a „Csend”, és Escif is ennek szellemében készítette el a másfél hónap méltó megkoronázására, és munkásságának egyik legjobb darabjaként a Casser Le Bruit Avec Le Silence c. művet, azaz a Törd meg hangzavart csenddel c. muralt.

Elképesztő koncepió és kivitezés, amely hihetetlenül kreatívan dolgozza fel a fesztivál fő témáját, a csendet. A képről a Le 4me Mur fesztivál szervezője, a Winterong galéria készített egy rövid videót.

Bővebben a fesztiválról: winterlong-gallerie.com, le4ememur.tumblr.com

Londoni idő szerint 12:07-kor Oliver Barker a pódiumon elindította a Sotheby’s aukciósház kortárs művészeti árverését. A tegnapi nap igazi kortárs nagyágyúk eladásáról szólt, ma egy alacsonyabb árkategóriának a művei kerültek kalapács alá, köztük Banksy három szobra: a Balettáncos lány egy akcióhős felszerelésével, a Bronz patkány és a Golyóálló Dávid. Az összesen 186 műalkotás közül tizedikként, tizenegyedikként és tizenkettedikként sorra kerülő Banksy szobrokért összesen 310 000 angol fontot fizettek, ami 100 millió forintot jelent.

Balettáncos lány egy akcióhős felszerelésével.

Készült 2005-ben. 31 cm magas. Becsült ár: 40-60 ezer GBP. Elkelt 50 000 GBP-ért (16 millió forint)

Bronz Patkány

Készült 2005-ben. 25 cm magas. Kiállítva: Los Angeles: Barely Legal 2006. A tulajdonos közvetlenül a művésztől vásárolta. A 12 darabból álló kollekció egyik darabja, a patkány ecsetjén festékkel. Becsült ár: 50-70 ezer GBP. Elkelt 163 000 GBP-ért! (52 millió forint!)

Golyóálló Dávid

Készült 2006-ban. 158 cm magas. Egy három darabból álló kollekció egyike.  A Sotheby's 2007-ben már elárverezte. Tulajdonos a Lazarides Gallery. Kiállítva: Los Angeles: Barely Legal 2007. Becsült ár: 120-180 ezer GBP.. Eladva 97 000 GBP-ért (31 millió forint)

Banksy-eladásról már több ízben volt szó a blogban. Legutóbb október 10-én a Dreweatts adott egy el képet a híres-hírhedt street art művésztől, azt megelőzően pedig a Christie's aukciósház árverezett el 120 ezer fonttért (40 millió) forintért egy képet. A Sotheby's legutóbb június 30-án adott el Banksy képeket, összesen 200 ezer font (63 millió forint) értékben.

Ha hihetünk az Exit through the Gift Shop egyik snittjének, akkor a rekord Banksy árat a telefonfülkés installáció tartja, félmillió fonttal.

Los Angelesben az utóbbi időben nagy kavarodások vannak. A városi vezetőség a street artosok és graffiti művészeknek abszolút nem kedvező mural-moratóriumot vezetett be, amelynek köszönhetően gyakorlatilag minden falfestményt „lebuffolnak”, lefestenek, hiába a tulajdonosok beleegyezése a muralok megőrzésére. A cenzúrázásra a város különböző cégeket kér meg, a kiadások pedig az adófizetők pénztárcáját terhelik. Pár héttel ezelőtt a híres Los Angeles-i graffiti művész, Saber, illetve RISK és Shepard „Obey” Fairey is tiltakoztak az áldatlan állapotok ellen: repülővel az égre írattak fel különböző feliratokat (bal oldali kis képen látszik felül valamelyest). Nem sokkal később Ron English egy nagy murallal állította pellengérre a város graffitihez fűződő viszonyát. A legújabb fejlemények szerint a Los Angeles-i Városi Tanács művészeti és közterületi osztályai ma, október 12-én újravizsgálják a moratóriumot, és ezen fog múlni a városnak a graffitizőkhöz való viszonyulása, kriminalizálási gyakorlata is.

A legális és maradandó graffitizést támogató LAFreewalls projekt keretében legutóbb How & Nosm testvérpár festett egy nagyon nagyon jó muralt a Traction  Street-en, amelyet szeptember 29-én kezdtek el. Ritkán látni ilyen jó murált, és az ikerpár munkásságának is, ahogy néztem a korábbi műveiket, az egyik legkiemelkedőbb alkotása ez, és tökéletes felvezetője az október 15-én megnyíló közös kiállításuknak, amely az Achtung! címet viseli, és november 5-ig látogatható. A kiállításnak a Known Gallery fog otthont adni (North Fairfax Avenue-n, ha netán valaki arra jár:). A galéria mellesleg a készülő Revok - Rime- Roids alkotói hármas közös kiállítását is szervezi. Az infókkal kapcsolatban pár link: a Los Angeles-i fejleményeket a jetsetgraffiti.com oldalon lehet követni, az ikrek hivatalos oldala a hownosm.org, a Known Gallery honlapja aknowngallery.com.