Street Art Magyarul

Október 7-én a Juxtapoz magazin lehozott pár képet ROÁ-tól, aki Júniusban Gambiában alkotott a Wide Open Walls afrikai street art rendezvény keretein belül. Érdemes egy kicsit talán megismerkedni, mi is ez a kezdeményezés, hiszen elég egyedülálló. Ha street artról beszélünk, a legkevesebbszer egy gambiai kis falu fog eszünkbe jutni, inkább London, New York, vagy bármilyen ország indusztriális körzete - de semmiképp sem egy olyan hely, ami gyakorlatilag félig még dzsungel. De, Gambiában mégis ott a street art, mégpedig a Wide Open Walls  művészeinek révén.

A Wide Open Walls-t Lawrence Williams alapította, aki Makasutu-ban egy természetvédelmi projektet vezet. Lawrence művész, és helyi társaival egy Bushdwellers nevű projekten dolgozik, amely egyfelől egy művészi törekvés, másrészről célja, hogy Gambiát egy kedvelt turista célponttá alakítsa. Az alapötlet szerint a Ballabu Természetvédelmi körzet faluit szeretnék izgalmas művészeti helyszínekké varázsolni.

A Wide Open Walls (WOW) 2011 meghívott művészei, a WOW elmondása szerint megfelelő stílussal és hozzáállással rendelkeznek egy, a gambiai faluk művészi fellendítését célzó projekthez. A művészek közül kikerülnek a Lawrence vezette Bushdwellers alkotói, ROA (Belgium), Know Hope (Izrael), Remed (Madrid), TIKA (Svájc), Freddy Sam (Dél-Afrika), Selah (Dél-Afrika) és Best Ever (Egyesül Királyság). Tavaly Eelus, Logan Hicks, Xenz, Bushdwellers, Mysterious Al, Broken Crow [John Girder & Mike Fitzsimmons] és Lucy McLauchlan festettek a falvakban. A WOW elsődleges célja, hogy a street art művészek és a közösségek között kapcsolatot létesítsenek a művek, a workshopok segítségével. Az afrikai kisgyerekeket eszközökkel látták el, az omladozó osztálytermek és bölcsődék közül egyet felújítottak. A projektet a dél-afrikai fotós, Jonx Pillemer és a filmes Rowan Pybus dokumentálták, és természetesen hosszabb időt eltöltöttek a lakosokkal és a street art művészekkel, megörökítve a közöttük alakuló interakciót, kapcsolatot. A 10 perces dokumentumfilmet augusztusban tették közzé. Rowan minden évben ott lesz, hogy felvegye a történéseket, és később egy igazi, hosszú, részletes dokumentumfilmet készítsen a projektről. Sydelle Willow Smith mint antropológus, filmes, fotós segítette a munkálatokat. Sydelle több interjút készített a közösségek tagjaival, a szervezőkkel és a street art művészekkel. Ez a kutatás a későbbi WOW rendezvények előmunkálataiban is nagy segítséget fog nyújtani. A szervezők remélik, hogy mindezen anyagok hasonló projektek kialakításának előmozdításában hasznos forrásként szolgálhatnak.

A WOW reméli, egy könyv kiadásával támogatást is tud szerezni a falvaknak. A pénzügyi segélyt a fotókból készült kiállításokkal, és az eladott műalkotásokból befolyt összegből is megpróbálják előteremteni. Erre is van terv: a támogatást a helyi NGO-n és a Ballabu Természetvédelmi projekten keresztül osztanák szét a falvakban, és használnák fel különböző célokra. A WOW egyben fellendítené a helyi turizmust, amelynek a középpontjában természetesen a street art művészek muraljai, festményei állnának, ugyanakkor a turizmusnak lennének különböző feltételei (adományok formájában, illetve, hogy a látogatók igyekezzenek valamennyire belemerülni a falvak életébe), hogy az egész elkerülje azt, amit a WOW sajtóközleménye az „emberi állatkert” kifejezésével illet.

A WOW egy mélyebb kulturális csereprogram lehetőségével is kacérkodik, amelynek a segítségével a helyi művészek (értsd: gambiaiak) esetleg szélesebb önmegvalósítási teret nyerhetnek. A WOW már nézi, milyen lakhatási lehetőségek néznek ki a művészek, írók, zenészek, költők és kutatók számára Gambiában. Az érkező művészek taníthatnák a helyieket, megoszthatják a szkilleket gambiai társaikkal. A WOW szervezői bíznak benne, hogy a projekt kellőképpen érzékeny és jó hatással lesz a falvakra.  Ahogy az egyik vezető mondja: „eljönnek és meglátják a művészetünket, látni fogják az értékeinket és életmódunkat, és tanulni szeretnének majd tőlünk.” A Wide Open Walls a tudás és a gyakorlat cseréjét tűzte ki célul, egy folyamatosan fejlődő és növekvő projektben. Az egészet össze lehetne foglalni azzal a szólással, amely a gambiai lakosok körében terjedt el: Jó dolog, ha jót csinálsz. 

A Wide Open Wallról a honlapjukon (wideopenwalls.co.za), és a Facebook oldalon még több kép, illetve élménybeszámolók is elérhetők. Minden kommentár nélkül a tavalyi videóval búcsúzok.Sziasztok.

,

Mindig kisebbfajta ünnep, mikor az angol Slinkachu frissíti a blogját. Június 28. után végre október 4-én megszánta a kiéhezett olvasókat, persze túl nagy falat most sem jutott senkinek, de hát mit várjon az ember egy olyan művésztől, aki csak miniatűrben gondolkozik?! Slinkachuról már volt korábban szó a blogban; kis figurákból készít installációkat, miniatűr alakokat teljesen hétköznapi helyzetekben állít elénk, de mindez egy nagyon különös érzelemvilágot hív elő, tekintve, hogy ezek az emberek tényleg pár centisek csupán. Slinkachu a mostani bejegyzésében leírja, hogy október 23-án megnyílik első németországi kiállítása Ludwigsburgban, ahol november 27-ig láthatók installációk, illetve a ludwigsburgi, stuttgarti és berlini utcai installációkról készült fotók. A kiállítás címe: The Big City, amely egy ilyen kisváros esetében is, mint a dél-nyugaton található Ludwigsburg, elég találó. Alább pár kép ízelítőül, még lejjebb pedig egy bónusz videó.

Slinkachu: Az utolsó állomás (Ludwigsburg)

 Slinkachu: Az utolsó állomás (Ludwigsburg)

Slinkachu: Az utolsó állomás (Ludwigsburg)

Az alábbi videó további kedvcsináló lehet azoknak, akiknek szimpatikus az angol street art művész. A tavalyi Fame Festivalra készített installáció Slinkachu egyedi stílusára, iróniájára, éleseszűségére utalhat. Érdemes kicsit elmerengeni egy ilyen szituáción, ami a videón látható (a hangok előre felvettek, és egy mini hanglejátszó ismételgeti - a Fame Festival-ra anno egy hasonló technikájú installáció is készült.)

Az alábbi írás augusztus végén jelent meg a Herald Review-ban, és szeptember első hetében szinte minden honlap átvette a riportot. Eddig vártam, hogy valaki esetleg tiltakozik az elmondottak ellen, vagy visszautasítja stb., de egyik érintett sem cáfolta meg, amit a cikk állít. A blogban olvashatjátok tehát, amint Ron English híres street art művész egy-két háttértitkot megoszt egy újságíróval a tavalyi év sikerfilmjével, a Banksy által rendezett Exit through the Gift Shoppal kapcsolatban.

„Ha az ember az utóbbi napokban az Oakland Sugárúton jár, bizonyára feltűnt neki egy új Ron English plakát. A festő/illusztrátor kedden a szülővárosába, az illinois-i Decaturba tért vissza, és útközben gyorsan összedobott egy muralt. 1 óra felé már lassan befejezte, és ekkorra már nagy tömeg figyelte, ahogy dolgozik. Ron barátságos volt az ismeretlen szemlélődőkkel, és szívesen ott maradt csevegni azokkal, akiket érdekeltek a fogyasztó- és reklámellenességet tematizáló plakátok. Még saját aláírásával ellátott poszterekből is több tucatnyit adott ingyen az érdeklődőknek. Mikor ezt megláttam, feltettem neki a kérdést „Nem luxus-e ezeket szétosztogatni ingyen, bármerre megy?” „Nézd, válaszolta, van olyan képem, amelyet 130 000 dollárért adok el.” Ja, akkor már értem. Ebből lehet már fedezni a dolgokat.

Hétfőn sikerült interjút készítenem English-sel, és elképesztő mennyiségű információkat osztott meg. Ezek közül az egyik legérdekesebb info más street art művészekkel kapcsolatos, mint Shepard Fairey (OBEY) és Banksy, és arról, hogy valójában hogyan is született meg a tavalyi év slágerfilmje, a kritikusok által egyöntetűen jó filmnek tartott Exit through the Gift Shop.

 Ron English

Pár szót a dolog hátteréről: Az Exit through the Gift Shop egy olyan dokumentumfilm, amelynek a szerzőiségét illetően sok kérdés felmerült, és amely a Los Angeles-i lakos, Thierry Guettáról szól. Thierry egy francia bevándorló, aki életének minden pillanatát megszállottan filmre veszi, és különösen vonzották az olyan street art művészek, mint például Shepard Fairey, akire szinte hősként nézett fel. Sikerül a street art-osok zártkörű világába beférkőznie, és találkozik Banksyvel, és a művészek a bizalmukba fogadják. A fim végére megalkotja saját művészi arculatát és felveszi a Mr. Brainwash nevet, ami alatt sokezer dollárért adja el műveit. A filmet dicsérték a sztorija miatt, de sokakban felmerült a kérdés, hogy csupán egy poénról van-e szó, hogy Banksy mindent leszervezett előre. English, aki rövid ideig szerepel is a filmben, néhány forradalmian új információt osztott meg ezzel kapcsolatban.

Kérem, tartsák észben, hogy ezeknek a hitelességéért nem tudok felelősséget vállalni, ezek mind Englishtől származnak.

Thierry Guetta pontosan olyan a valóságban, mint a filmben, nem hoax, és még csak nem is ő Banksy, ahogy azt sokan gondolták.

English: Thierry egy fura szerzet, de nem hülye, inkább olyan Columbo figura, vagy ilyesmi.

Guetta valójában egy tehetős valaki, és ez nincs benne a filmben, aki Franciaországban egy nagyon jómódú családban nőtt fel. A legtöbb művésszel úgy került kapcsolatba, hogy az ő tulajdonában volt pár épület, amelyre lehetett festeni, és ő sem bánta, hogy street art képek kerülnek fel rájuk.

English: Az egyetlen sarkallatos részlet, amelyet kihagytak, és amely segít megérteni a sztorit az az, hogy Thierry olyan, akár egy milliárdos, egy nagyon tehetős fickó. Egy francia kereskedő családból jött, és amikor tizenhét éves volt, akkor a pénzügyi tanácsadójának kijelentette, hogy az Egyesült Államokba szeretne költözni. Ő erre azt válaszolta, hogy nehéz megoldani a bevándorlást, viszont megkönnyítené a helyzetet, ha az Államokban megvásárolnának néhány ingatlant. A család így egy csomó épületet vett meg, a legelőkelőbbekből néhányat Melrose-ban, Los Angelesben.

 Thierry Guetta

Thierry tehát kiköltözött, hogy az ingatlanjaival foglalkozzon, és kiderült, hogy az unokatestvére egy ismert street art művész, Space Invader. Thierryt mindig is foglalkoztatták a hírességek, és örökké őket kereste kamerájával az utcán, de mikor Space Invader bevezette a street art világába, elkezdett minket követni, mi pedig hagytuk őt filmezni, mert ártalmatlan fanatikusnak gondoltuk. A művészek elviselték őt, mert, ha Los Angelsbe vitt az utad, ő segített mindenben, és az első tanács, amit kaptál valakitől, mindig az volt, hogy „Találkoznod kell ezzel Thierry fickóval, mert az ő tulajdonában vannak a jó helyek, a legjobb falak, és tudsz úgy alkotni, hogy nem kapnak el a rendőrök.” Először Shepard-del lógott, aki elvezette Banksyhez. Hirtelen ott találta magát a street art világban.

A művészek már úgy tekintettek Guettára, mint egy kikerülhetetlen pontjára Los Angelesnek.

English: A többiek mind szórakoztatónak találták. Mikor Palesztinában voltam Swoonnal, egyszer csak szóba került, és rákérdezett: „Találkáztál már L.A.-ben azzal a francia sráccal? Mindig a képedbe mászik a kamerájával, és nem tudod őt hova tenni...”. Nagyon kitartó, és mély nyomot hagy az emberben. Jó figura. Most már természetesen híres lett ő is, és kis túlzással mindig két pezsgővel a kezében lehet látni.

Guetta, mondja English, egy megszállott filmes, akinek mindig be van kapcsolva a kamerája.

English: mindent lefilmez, tényleg mindent. Később, mikor átnézték a felvett anyagokat, Banksy azt mondta, hogy annak ellenére, hogy mindig forgott a kamera, Thierry sohasem a megfelelő dolgokat rögzítette. Banksy szerint Thierrynek jó kis felvételei voltak a street art világáról, a legjobbak a mozgalom születése óta, de a felvételeket látva úgy gondolta, hogy Thierry a kamerával valahogy mindig rossz irányba néz.

Az Exit through the Gift Shop mint film elkészítését egy konfliktus robbantotta ki. A Thierry és Shepard Fairey (balra) közötti vita már jogi útra terelődött, de Banksy igyekezett kezelni a helyzetet.

English: Igazából a dolog azzal kezdődött, hogy Thierry megegyezett Shepard-del, hogy róla fog készíteni egy filmet. Így mindig követte őt, és filmezte. Megegyeztek abban is, hogy 50-50%-ban osztoznak a filmen. Öt évig filmezték, ahogy Shepard Pókemberszerűen mászik, meg hordja a cuccait az épületekre. Telt-múlt az idő, és Shepard azt gondolta, hogy ideje lenne végre összerakni a róla szóló mozit. Thierry válasza erre az volt, hogy kijelentette: „Nem adom oda a felvételeket!”. Thierry valójában nagyon fondorlatos, és okos. Azt gondolta, hogy ha megőrzi az értékes felvételeket, akkor Shepardöt megfosztja öt évi munkától. A szíve mélyén, ugyanis, Thierry szeretett volna lenni a művész. Shapard nem tudta, mit tegyen, végül pert indított Thierry ellen.

Mikor mindez Banksy fülébe jutott, arra gondolt, hogy ő is hasonló helyzetben van, róla is rengeteg felvétel készült. Olyan is, amin gyakorlatilag kiderül, ki is ő valójában. Ezért felhívta Thierryt, és mondta , hogy vesz neki egy első osztályra szóló jegyet Londonba, szálljon fel, mert szeretne vele beszélni. Banksy Londonban felajánlotta Thierrynek, hogy a tekercsekért cserébe a film róla fog szólni. Thierry belement, és átadta a felvételeket Banksynek. Ekkor jöttek rá, hogy ezek nem is olyan jók, mint amire számítottak, viszont egy elég fura szerzetről, Thierryről rajzolódik ki egy érdekes portré.

Banksy valóban olyan okos, mint amilyennek az emberek gondolják, sőt még talán annál is okosabb.

English: Banksy rendkívül intelligens és éleseszű. Okos és nagyon cinikus is. Ezek közül a fickók közül ő a legokosabb, és őt követi Shepard.

Ezek vannak rajta a Ron English-sel készült interjúmból az elveszett kazettán. Mint már említettem, nem tudom ezek közül mi igaz és mi nem, de azt gondolom, hogy érdekes história.” szerző: Jim Vorel

http://www.herald-review.com/blogs/decaturade/article_2217fed0-cf18-11e0-9659-001cc4c002e0.html

Sam3, a spanyol street art művész egy rendkívül érzékeny és lírai videót készített, amely hasonlatos ahhoz a „műfajhoz”, amelyet olasz kollegája, BLU művelt két ízben is, mikor elkészítette „evolution” videóit. A WATER KISS ún. stop-motion (stop-trükk) videó, azaz lefotózott képkockák váltakozása adja benne a mozgás érzetét. A csókot váltó vízfoltok rövidke története készülhetett volna CGI kisfilmként is, de lényege éppen abban áll, hogy teljes valóságosságot akar kölcsönözni az eseményeknek, hiszen a homokban szétfolyó víznek teljes realitása van, szemben a számítógépen előállított, animált képekkel. A videót átfűti a street art átmeneti-jellege, amely éppen ezzel az átmeneti, megszűnni készülő létével tüntet valamikori létezése mellett; a technika, a fényképenkénti egységek sorozata egyszerre tart igényt a folyamatos és láncszerű létezésre, és egyszerre ki is húzza ez alól a létezés alól a talajt (hiszen amiket látunk, csak nyomok). A téma, azaz a találkozás és a csók (érzések) pillanatisága valamint egyszerisége ezért is válik még inkább átélhetővé a videóban.

András

Az Improv Everywhere akcióit mindig érdemes követni a neten. Először akkor találkoztam velük, amikor tavasszal Velazquez IV. Fülöp király című képének kiállításakor egy, a királyra megszólalásig hasonlító fickó autogramokat osztogatott a múzeumban - IV. Fülöp királyként, aki visszajött, hogy megnézze a róla készült, restaurált festményt.

Most júliusban azonban egy kollektív megmozdulást szervezett az Improv Everywhere. A program neve az Mp3 kísérlet. Azoknak, akik jelezték részvételi szándékukat, egy mp3 fájlt kellett letölteniük. A fájlban egy hang instrukciókat mond, és zenét játszik, a résztvevők pedig gyakorlatilag közösen hallják ezt, és közösen cselekszenek, miután pontban 18:30-kor mindenki lenyomja a Play gombot. A júliusi volt a 8. Mp3 kísérlet, és háromezren vettek rajta részt New Yorkban. Hogy miket mondott a hang, és hogyan alakult az akció, kiderül a videóból!

Evan Roth-ról már volt szó a blogban; a bergeni street art konferencián tartott előadást, ahol a technológia és a street art kapcsolatát mutatta be projektjein keresztül. Evan művész, ugyanakkor programozó is, aki a  graffiti és a „programozói kultúra” átfedésére próbál rávilágítani szabadon letölthető szoftverjei segítségével, amelyeken a Graffiti Research Lab keretein belül dolgozik. Pár éve olyan szoftvereket és az ehhez szükséges felszereléseket fejleszt mint a LED Throwie, azaz mágnessel tapadó kis fénydarabka, az EyeWriter, amelynek segítségével a szem mozgatásával lehet graffitizni (a program a Los Angeles-i Tempt nevű writernek készült, aki súlyos beteg, és nem működnek az izmai, így ágyhoz van kötve), a Laser Tag, amelynek segítségével többemeletes házakra lehet tagelni egy erre a célra készített filc segítségével, valamint a Graffiti Analysis, amely a tag-ek mozgását követi és alakítja át 3D-be.

Ez utóbbinak, Graffiti Analysisnak a formátuma az XML alapú .gml (Graffiti Markup Language), amely a graffiti mozgásának adatait menti el (az x és y tengely koordinátáit, valamint az időtartam adatait). A GML lényege, hogy kapcsolatot létesítsen a programozási kód és a festék között; hogy a hackerek és a graffiti writerek közötti kapcsolatot erősítse. Ahogy Evan írja: a GML a ma új digitális eszköze a holnap vandáljai számára. A writereknek lehetőségük van megvizsgálni saját tagjeiket a program analitikus adatainak segítségével, a programozók pedig új alkalmazásokat és vizualizációs bővítéseket hozhatnak lére a nyitott kódokból. A writerek egy közös adatbázisba is feltölthetik a tagjeiket.

A Graffiti Analysis tehát a mozgó adatokat menti el; a filcre szerelt LED fényét követi, és digitálisan elmenti az információkat. A program lényegében a tag mélyebb vizualizációját adja; 3D-ben visszaadja a kézmozdulat és a filc mozgásának időbeliségét, a vonal vastagsága pedig a writer kézmozdulatának gyorsaságától függ (minél gyorsabb a mozdulat, annál vékonyabb a vonal). Az eredményt alapvetően a köztéri vetítéseknél használták fel Evanék, de később rájött, hogy egy adatbázis, egy kollekció létrehozása szerencsésebb, mint egy ilyen vetítős esemény (a Laser Tag esetében erre bőven van lehetőség). 

Evan rávilágít arra a problémára, amelyet a szoftver segítségével gyakorlatilag megold, hogy a tag-ek készülte a legfontosabb, és amivel az emberek másnap az utcán mint végeredménnyel találkoznak, korántsem annyira izgalmas, mint maga a tag létrejöttének folyamata. A háromdimenziós képből szobrot lehet készíteni, amint ez megtörtént a barcelonai és bécsi kiállításoknál – a tagelés legeslegszebb reprezentációja ez, és végre kölcsönöz az egésznek valamilyen plusz értéket. 

Több info a Graffiti Research Lab-ről: http://graffitiresearchlab.com/

Evan Roth honlapja: http://evan-roth.com/

Az adatbázis: http://000000book.com/

A Graffiti Analysis: letöltés, útmutató, tutorial, hasznos infók: http://graffitianalysis.com/

A reverse graffiti, azaz a fordított graffiti lényegéről már az elnevezés is árulkodik: a falakra tapadt kosz megtisztításával rajzolódnak ki a képek. A Süddeutsche Zeitung Magazin mostani száma Paul „Moose” Curtis, a műfaj leghíresebb művészének és segédjének, Marc Cameronnak a graffitijeiről közölt képriportot. A művészek a nemsokára piacra kerülő elektromos autóknak (Nissan, BMW, Renault, a kaliforniai Tesla Roadster) modelljeit „mosták fel” Münchenben.

Az angol Curtis kézzel kivágott sablonnal készíti a reverse-graffitiket, és nagynyomású vízfújóval tisztítja meg a stencil szabad részeit. Más felületekre projektorral vetíti a képet, és utána a nagyobb részeket rongyokkal mossa le, a kisebb és összetettebb részeket bankkártyával kaparja le. A képek másfél vagy akár négy méteresek. A graffitik több helyen készültek: autómosóra, egy erőmű falára, egy S-Bahn megállóra kerültek fel

A reverse graffiti már valóban makulátlan – szószerinti és átvitt értelemben is. Egy stencil, egy fal, egy ábra; és még sem bűncselekmény. A Curtis által inkább szenny-írásnak nevezett technikának médiuma a mocsok, tehát az önreflexivitás szempontjából a street art-ban a projekt bizony párját ritkítja. Az ilyen graffiti, ahogy Curtis mondja, felhívja a figyelmet arra, – amit már csak azért sem sikerül tudatosítani, mert nem ismerjük az eredeti, tiszta falakat – , hogy gyakorlatilag össze van mocskolva a város. Érdekes ilyen szempontból Alexandre Orion egyszeri ténykedése, ahol reverse graffitivel koponyákat, tehát elég provokáló, és nem biztos, hogy utcára való képeket „tisztított”, amelyet a város mindenestül lemosott (az egész, piszkos felületet). Ilyen értelemben arra lehet kényszeríteni az önkormányzatot, hogy gondoskodjanak a tiszta környezetről – addig, a reverse graffitik szomorú apostolai lesznek a tiszta városnak. Alább videó Curtisék müncheni projekjéről.

Korábbi reverse graffiti Curtistől San Fancisco-ban

A Dreweatts aukciósház október 10-én, a londoni The Cumberland Hotelben több híres utcaművész printjét árverezi el. A képeket szeptember 30-tól október 9-ig lehet megtekinteni. Válogatni olyan művészek munkáiból lehet, mint Martha Cooper, Shepard Fairey, Sweet Toof, Stik, Blek le Rat, Banksy, Adam Neate, Mr. Brainwash, D*Face, Jeff Koons, Herakut, Ben Eine vagy JR. A legdrágább kép, a 30-50 000 fontra becsült Banksy kép (lejjebb), a többi viszont nem nagyon haladja meg a 10 000 fontos határt.

A kiállítás katalógusa megtekinthető itt.

Aki Londonban tartózkodik, és van fölösleges pár ezer (de vannak 300-500 fontos képek is) fontja, az nézzen el az aukcióra.

Az aukció printjei relatíve drágák, de a művészek új printjeinek egyéb beszerezhetőségéről is érdemes tudni: a postersandprintsblog.com és az invisiblemadevisible.co.uk gyakran  lehozza az újonnan megvásárolható printeket, amelyeket a művészek piacra dobnak. Különösen ajánlom az obeygiant.com-ot, ahol Shepard Fairey szignózott képeiért viszonylag olcsón lehet hozzájutni!

Banksy: Mosquito 300x250 mm, festékszóval vászonra, keretezve, jó  állapotban, a 25 példányból álló széria 5., számozott darabja. Becsült ár: 30-50 000 angol font

A Christie's aukciós ház mai (szept. 14), Londonban szervezett árverésén 265 háború utáni és kortárs műalkotás kerül(t) kalapács alá. A 242-es sorszámú mű Banksy Madár és gránát c. alkotása. 68,5x99 cm, 2002-ben készült, olajfestményre fújt, egyedi alkotás. 30-50 000 fontra, azaz megközelítőleg 50-80 000 dollára becsülték.

Ehhez képest a kép ennek több mint duplájáért, 120 000 fonttért, azaz közel 40 millió forintért kelt el. A licit 90 000 fontról indult, és a licit vezetője a "Na, erre lesznek érdeklődők" kezdéssel indította el licitet. 120 000 fontnál ritka hosszan várták az újabb jelentkezőket, de nem jött több "bid". Ezt a hírt a Street Art Magyarul már 5 perccel a vétel után publikálta:)

A Mindennapi betevő már írt INSA-ról, aki legújabb, Lányok a biciklin projektjével igencsak látványos vállalkozásba kezdett. Az INSA piece-ek előtt lefotózott, attraktív lányok valóban eléggé kihívóak, hogy azt higgyük, itt csupán a figyelemfelkeltésről van szó. INSA eddigi munkásságában azonban mindig is benne volt a „Love”, amelyet ebben az esetben talán a lehető legradikálisabban kell értelmezni. Az idén San Franciscoban, és a korábban a londoni Flawless Galleryben rendezett kiállítása is közvetve-közvetlenül a női test erotikával túlfűtött megjelenítésével próbálkozott, amelynek legjobb darabjai valószínűleg nem a direkt női test-ábrázolások, hanem a jellegzetes INSA-graffitik formáihoz hasonló képek. Tetszik, hogy ezekben egyszerre nyíltan és impliciten foglalkozik a szexualitással; olyan, mint William Blake rövid verse, a The Sick Rose. INSA-nak sikerült a virág-metaforának rég nem látott intenzitását előhívnia.

INSA még 2011 áprilisában jelentkezett egy mozgó graffitivel, amely az Online Love fantázianevet kapta. A festésről videó is készült, amely természetesen nem annyira érdekes, mint a végeredmény, de legalább bepillantást enged a mozgás érzetét felkeltő átfestésekbe. A kép magáért beszél; a magassarkúk és ezek a fekete-fehér formák továbbviszik azokat a motívumokat, amelyek a mostani, Lányok a biciklin című projektben is megvannak, és amelyet a lány modellek teljesítenek ki. 

A lányok a július közepén készült graffitik előtt állnak, ha jól láttam a hátteret. INSA hivatalos oldala így vezeti be az önkéntes lányok részvételével készült installációkat: „Ezeken a fotókon INSA az alkotás részei közti dialógust teremti meg, és a háttérben lévő művet egyértelműen alárendeli a birtokba vett bicikliknek és szexuálisan túlfűtött női jelenlétnek. INSA így azt vizsgálja meg, miképp viszonyulunk a közterek elsajátításához és a szexualitáshoz.”  INSA eddigi munkáinak a fényében, és a korábbi művek világának kontextusában nekem emészthetőbbek ezek a képek, és természetesebbnek is hatnak, de az idézet gondolatai mintha kicsit mondvacsináltak lennének. Mindegy, alább a képek, amelyek szeptemberben kerültek fel INSA oldalára:

INSA hivatalos honlapja: insaland.com