Az angol Slinkachu számomra a street art szcéna egyik legfigyelemreméltóbb művészetével állt elő. A Little People Project alkotójáról ez a kijelentés – annak fényében, ami a projekt jellemzője – azonban némiképp ironikus. Slinkachu az apró emberkék elhelyezésével ugyanis talán pontosan a rejtettség érzetét kívánja felidézni; talán pont a figyelem elkerülésére számít művészetében.
A honlapján Slinkachu ekképp vall magáról és művészetéről: „A Kis Emberek Projektet 2006-ban kezdtem. A modellvasút-készlet figuráihoz hasonló festett és átalakított karaktereket alkotok, amelyeket elhelyezek az utcán, majd otthagyom őket. A projekt street art installációkra vonatkozik, de része ezeknek a lefotózása is. Ami az utcán való elhelyezését illeti az emberkéknek – ez a meglepetés élményének felkeltésével játszik; arra sarkallom a városlakókat, hogy fogékonyabbak legyenek arra, ami a körülveszi őket. A szituációk és ezeknek a címei, amiket a képeknek adok a városi emberek magányát, melankóliáját és elveszettségét mutatják be. Ezeket persze mindig kíséri egy kis humor. Azt szeretném, hogy az emberek képesek legyenek együtt érezni az alkotásaim kis emberkéivel.”
Slinkachu 2007 óta több mint kéttucat kiállításon szerepelt. A legutóbbi saját kiállítását (Concrete Ocean) az Andipa Gallery rendezte meg, amely a modern művészet legnagyobbjainak műveit szokta a látogatók elé tárni. 2008-ban Slinkachunak megjelent saját könyve is Little People in the City – The Street Art of Slinkachu címmel. A művészről a kisemberes projektjének kezdete óta japán, ausztrál, belga, amerikai, német és angol újságok írtak (többet között a The Telegraph, a The Times és a The Guardian is). A nemrégiben megjelent Beyond the Street című vaskos, a világ street art művészeit bemutató könyv is foglalkozott vele.
„Kedves a gondolata annak, hogy az ember munkába menet művészettel találkozik az utcán – valamivel a földre helyezve vagy a falra ragasztva. Szeretem az olyan műveket, amelyek nem másznak bele az arcodba. Persze nagy a valószínűsége annak, hogy az installációimat soha senki nem találja meg. Az utcán magukra hagyott figurák lehet, hogy egy idő után el is tűnnek. De nekem pont ez tetszik bennük. Úgy tekintek az installációimra, mint a mindennapi élet drámáinak kis szeleteire. Az emberek magányosak és megrémíti őket a nagyváros. Pár centis életük telis tele van veszélyekkel.” – mondja Slinkachu.
Azt hiszem Slinkachu projektje a street art mozgalom (most az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk így) egyik legsajátosabb jelensége, amely ugyanakkor teljesen összhangban van a street art motivációinak (kommunikációs, szociológiai, esztétikai – minden szintet beleértve) mechanizmusával. Talán még Isaac Cordalnál láttam hasonló dolgokat, de Slinkachunak sikerült teljesen kiforrasztani ezeket a formákat, és ha úgy veszem, a művészettörténet sem mehet el szó nélkül mellette, ha egyszer már Oldenburgnál megállt. De beszéljenek inkább a képek. Két linket ajánlok: ez egyik a streetartlondon gyűjteménye, a másik pedig magának Slinkachunak a blogja, ahová mindig feltölti az új fotókat. Nézegessétek és kövessétek!
András
források: streetartlondon.co.uk, http://www.gestalten.com/motion/slinkachu, http://slinkachu.com
