Klikk a képre a nagyobb méretért
Különös perverzióm, hogy kiemeljek a blogon pár olyan képet, amelyet a tumblr mikroblog-rendszerben látok; bejegyzést szenteljek nekik, leírjak pár, valószínűleg teljesen értelmetlen gondolatot velük kapcsolatban. Ilyen volt ez és ez. Ezeknél a képeknél általában nem tudom, ki a zseni, aki elköveti a műveket. Lehet, hogy ez bennük az imponáló - egyrészről.
Másrészről ezek a képek azért élveznek mindig is elsőbbséget a blogon, mert olyan különlegességgel rendelkeznek, amelyet sok street art művész közösen nem tudna sohasem elérni, persze nem is kell ilyen különlegességgel rendelkezni feltétlenül; azzal nevezetesen, hogy ezek a képek nem szorulnak arra, hogy magyarázzuk őket (nem akarják, nincs rá szükségük, nem vesznek rólunk tudomást stb.), mégha szeretnénk, akkor sem.
Ez a graffiti Nepálban készült.
A szöveg valamilyen agyonidézett mondat, az eredeti (Kérdezd meg, hányszor törték össze szívem, és én megkérlek, hogy nézz fel az égre és számold meg a csillagokat) enyhén giccses, óriási dolog, hogy itt nincs ilyen agyrém. Az előbb azt írtam, hogy nem kell magyarázni ezeket a pillanatokat, ezért nem is teszek így,
ugyanakkor szeretném láthatatlan kihúzómmal kiemelni a kitett szemetet, a szétfolyó, amatőr, de őszinte, ügyetlen, de közlékeny kéz fújta betűket, a lefolyásuk meghosszabbításaként a szétcsurgó vizet, a kitárt ajtót, a szoba előtti otthagyott két papucsot. És ezek után magát a mondatot, újra...
Illetve csak annyit fűznék a dologhoz, hogy minden kétséget kizáróan ez az utóbbi idők egyik legjobb urban setupja, és ezzel meg is alapítom ezt a kifejezést.