Újabb ezer év után frissül a blog, méghozzá egy Guy Batey nevű fotós képeit szeretném megmutatni. Volt már korábban a blogon egy Jasper James nevű fickó, akinek a fotóiból megtudtuk, hogy az utcaművészet nem a festékszórótól a stencilen keresztül a matricázásig tart, hanem például a fotográfia is képes megidézni olyan kapcsolatokat, amelyekben gondolkodni szoktunk, mikor magunkat a városba pozicionáljuk, és street artról beszélünk. Hogy magyarul is leírjam ezt, vannak számomra a tipikusnál izgalmasabb formák, amelyek még éppen hozzátartoznak a urbánművészethez, részben mert határterületei, részben mert hatásmechanizmusuk hasonló, sőt továbbgondolt. Ezt olyannyira komolyan is gondolom, hogy immáron többezer éve nem írtam semelyik mostanában sokat mutogatott utcaművészről.
Na de visszatérve, a tumblr hullámain bukkant fel ez az uszony és ezek mindig izgalmas kapást ígérnek, utána is néztem, de a fickóról nem sokat tudni, van egy honlapja, amin feltüntet pár projektet - a fairy tale of berlin, the fragile hold és a the melancholy of objects címűeket, azt sem tudni, hogy ezek ongoing vagy mi van velük. E két utóbbi sorozat viszont megtetszett, beállított vagy spontán, semennyire, félig vagy direkte jól megkomponált fotókat látunk tárgyakról; furcsákat, melankolikus hangulatúakat,olyanokat, amelyek miatt arra hajlunk, hogy megszemélyesítsük ezeket a destabilizált, roncsolt, kitett, objektumokat Ami tetszik bennük, az nem csak ez az egyébként eléggé direkt jellemző, hanem az őszinte rácsodálkozás mozzanata. A szőnyegről készült fotó ilyen szempontból talán a legsikerültebb, de jó a zongora és és a behorpadt közlekedési bólya - mindegyiknél az az érzésem van, hogy nincs túlerőltetve a megmutatás, nem gesztusszerű az egész - van egyfajta visszafogottság is benne - ez adja a tárgyak auráját.
Kövesd a StreetArtMagyarult Facebook-on, vagy ajánld ismerőseidnek!
